XI. Kocsmafilozófia (EzoteriKemoMetaBlabla)
(az ötödik shot után)
Nem vagy többre való másnál,
és mások sem állnak feletted,
ugyanis mind, legalább azonos
mértékben, szükségtelenek vagyunk.
Talán ez tesz bennünket széppé.
Főleg a vécén ülve,
letolt gatyával,
reggel nyolc körül.
A többi csak a társadalom szemfényvesztése.
A társadalom szemfényvesztései
periodikusan változnak
a molekulakapcsolatok
normalizálásának érdekében.
Bár először mindez szükségesnek
tűnhet, végül mindig lemondóan
gondolni vissza az
efféle fejetlen cécóra.
A molekulák néha elvesztik
stabilitásuk, helyzetüktől
és kapcsolataiktól függően
végül magukba roskadnak,
elpukkannak, netán
a szomszédos molekulák
izolálják, lekötik őket,
vagy kivonják belőlük
az energiát.
Mindez csak az egymás mellé
asszociált szerves molekulák
termeszetének függvénye.
Összességében az energia
létezik, az energia végtelen,
akár minden egyes töredéke,
sosem vész kárba,
csupán átalakul, a kérdés
pedig talán annyi,
alakulását mennyire lehet
szép szerrel befolyásolni?
Talán ezért érdemes élni,
ugyanakkor innen eredhet
az összes egyéni, közös, köztes
vagy közvetett probléma.
Sajnos kötődünk egymáshoz.
Egyszer azt álmodtam,
2022. április 17-én fogok meghalni,
és sírom otthon lesz,
a diószegi Ótemető kellős közepén.
Álmomban gyermekként bámultam ezt a sírt,
és azt kérdeztem édesanyámtól,
ismerte ezt az embert?
Édesanyám nem tudott választ adni.
Ébredés után azon töprengtem,
mi értelme annak, ami most vagyok,
ha úgyis hamar vége lesz?
(mert az álmainak ugye
hajlamos hinni az ember)
Ha ez netalán igaz volna,
kevés időm van hátra,
valami nagyot kellene alakítani.
Nem fognak emlékezni rám.
Nem fogok emlékezni másokra.
Nem számít mit csinálok,
mert úgyis minden tettem
felőrli a feledés.
Miért ne lehetne csak élni?
Kiélvezni, belenyugodni és elfogadni.
Miért ne lehetne közelebb kerülni.
Azokhoz,
akik itt vannak mellettem,
és fontosak számomra.
Valahol örülnék neki ha álmom
igaz lenne, mert a menny és a pokol
fogalmát felettébb gyerekesnek tartom.
Mint azt is, ahogy valaki minden egyes
elcseszett tetted mérlegeli és analizálja.
Mondd meg már nekem, kinek
lenne türelme és kedve ehhez?
Amit egy péntek este öt shot után leművelek.
Bünti neked,
bünti neked,
bünti neked.
Kételkedem az álmomban is,
legalább annyira, mint egész életemben,
mert hiszem, hogy a lélek a testhez szorosan kötődik.
A lélek az agy terméke, ha probléma van a testtel,
az agy el van foglalva azzal, hogy kerülő utakat
keressen a funkciók megőrzésének érdekeben,
ebből kifolyólag probléma lesz a lélekkel is.
Ezért goromba az epekőtől az ember.
Ha probléma van az aggyal, a lélek átalakul.
Ha az agy nem tudja ellátni funkcióit, a lélek torzul.
Ezért, ha az agy leáll, a léleknek meg kell szűnnie.
Innentől kezdve esetleg hatásokban,
emlékekben lehet tovább élni ideiglenesen,
míg el nem felejtenek.
Innen ered a szavak súlya,
és a tettek fontossága.
Az álom túl pontos volt,
bár rengeteg kiskaput hagyott.
A kiskapuk labilis pillanataimban
alkalmanként vissza-vissza köszönnek,
ilyenkor szoktam egy asztal mellett gubbasztani,
egy sörrel és egy cigivel, azon merengve,
mint is lehetne a legjobbat kihozni ebből
az egész, kurtának feltételezhető, helyzetből.
Ezzel pazarolva a kurtának feltételezhető helyzetet.
Még 4 év és 10 hónap paradox.
Latba vetve a latba vethetetlent,
az egész életben talán az a legszomorúbb,
hogy lehetetlen meglátni az ember
energiája végül mivé alakul,
miben, és hol teljesedik ki.
Én már gyerekkorom óta
petárdapukkanás szeretnék lenni,
mert vonzódom a lőpor szagához.
Nem a lőpor a lényeg,
és nem is a robbanás,
hanem a szag,
amit maga után hagy.
Aztán újfent jön Fényhozó,
aki állítólag velejéig romlott,
űrlény és egyben a Pokol ura,
s mindent jól összekutyul,
elcsal egy kocsmába megint
este nyolc körül,
és megfoszt.
XII. Rímes
Te, ez már nem is vers.
Nem rímel.
Nem baszki,
még csak meg sem próbálja.
Szar ez az egész.
Ja.
Te, én asszem lelépek innen,
veszek egy-két sört,
bedobok egy shaormát,
vagy egy félie pizzát,
s nézek valami sorozatot.
Most komolyan itt
akarsz hagyni egyedül,
ne csináld már az eszed na,
mihez kezdek itt magammal
nélküled?
Jóvanna… még egy belefér.
De aztán shaorma.
Sándorkavargat Ol-Dala 